Busójárás 2018.
2017.11.30.

Látogasson el Mohácsra és legyen részese a világörökség részét képező téltemető népszokásnak!


Ha a Szent Miklós Rend által működtetett vízimalmot megtiszteli a látogatásával, akkor nagy valószínűséggel velünk találkozik:

M. Bugarszki Zorka, a feleségem s gyermekeim édesanyja.
A szerepe a malommentésben és annak folyamatos fejlesztésében talán a legjelentősebb. Ugyanis hagy dolgozni.

Azon túl, hogy eltűri folyamatos távolléteimet, egyben tartja a családot és háztartásunkat.
Az utóbbi időben elsősorban rá számíthatok, amikor munkáról van szó, még akkor is, ha komoly fizikai munkában kell segíteni.


Perizs László barátom 21 évesen, 2009-ben csöppent a mohácsi felsőmalom életébe. A Fennebbvaló úgy alakította a dolgokat, hogy a malomépítés finisében, amikor már kissé kezdtek összekuszálódni a szálak, egy energikus és friss agyú segítőt irányított hozzánk. Lackó egészen "véletlenül" városunk egyik utolsó molnárjának, Nédler Lajosnak a dédunokája.

Azok után, hogy a SZENT MIKLÓS malom berendezéseit éppen GyergyóSZENTMIKLÓSon építik meg, már nincs min meglepődnünk.

Bugarszki András édesapám a kezdetektől meghatározó személye Mohács vízimalma felélesztésének. Már az első percben ott volt, amikor egyáltalán megpróbáltuk megközelíteni a bozótosban rejtőzködő malomépületet. Úgy alakult, hogy ő lett az első számú bozótharcos, hiszen ha láncfűrészével van felszerelkezve, akkor nem ismer akadályt.

Vincze Zoltán sógorom ugyancsak aktív szereplője a malommentésnek és malomüzemeltetésnek. Ő is nagyon gyakorlatias és könnyen mobilizálható, így szinte minden komoly munkából jutott neki is.



Mint malomgazda, jobb híján magam mutatom be az elmúlt 17 évben végzett műemlékmentő munkámat, úgy hogy felsorolom azokat a műemlékeket, amelyeknek a megmentésében 19 éves korom óta valamilyen minőségben közreműködtem.

(A képen épp a malom falmegerősítésén dolgozom.)



1. A majsi szerb ortodox templom rekonstrukciója

E munkám – immár 11 éve – napjainkban is tart. Ezt a meglehetősen elhanyagolt templomot 1996-ban vettem pártfogásomba. Az eltelt időszakban különböző alapoktól 17 millió forintnyi támogatást gyűjtöttem össze. Ebből sikerült újjáépíteni a templom egyedülálló toronysapkáját, teljesen újra kicserélni a tetőszerkezetét, szigetelni és statikailag megerősíteni a templomot. Az előbbi munkáknak a faanyag-védelemmel kiegészítve mind az volt a célja, hogy megóvjuk a templomban 2000-ben felfedezett egyedülálló falképeket.

A rekonstrukcióban kifejtett tevékenységem a beruházás teljes egészét felölelte. Az engedélyezési eljárások bonyolításától (ugyebár gyakorlat nélkül, alig 20 évesen), a tengernyi kérelem, pályázat megírásán, a kivitelező kiválasztásán és a munkák napi szintű koordinálásán át, a pénzügyi bonyolításig mindent egyedül végeztem. Gyakran részt vettem a fizikai munkavégzésben is. A kivitelezők körében nem voltam túl népszerű, mert a kezdetektől meglehetősen kritikusan figyeltem minden munkamozzanatukat, ha kellett, visszabontattam, átalakíttattam akár többnapi munkájukat is. Folyamatosan igyekeztem jó gazda módjára eljárni.

A munkámat a sajtó (TV, rádió, újságok) folyamatosan érdeklődéssel kísérték és sokat segítettek abban, hogy Majs község, és a szerb ortodoxia magyarországi emlékei minél ismertebbek legyenek.

A templom napjainkra stabil állapotba került, nem ázik már be, a ledőlt torony újjá lett építve, a falak nem rogyadoznak, ennek ellenére feladat van még elég: pl. a felfedezett, egyedülálló képek restaurálásra szorulnak, (azaz tízmilliós nagyságrendű támogatásra várnak).

Bővebben: www.majsiszerbtemplom.hu

A templom érdekében kifejtett munkámat a Rádayi Mihály vezette Város- és Faluvédők Szövetsége Podmaniczky díjjal, Majs Önkormányzata 2000-ben „Majsért” emlékplakettel, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának minisztere 2003-ban Schönvisner emlékéremmel ismerte el.



2. A mohácsi Szent Konstantin kápolna megmentése

A kápolnával kapcsolatos feladatokat 2004-ben „vállaltam fel”. Akárcsak a templom ügyénél, itt is mindenbe bele kellett folynom. A munka annyiban volt rendhagyó, hogy a véletlen úgy hozta, hogy ez a gyönyörű kis eklektikus kápolna, egyik napról a másikra pusztulni kezdett. Ugyanis egy, a XVII. században a Habsburg csapatok által épített ágyúsáncra (azaz laza, töltött talajra) épült. Ennek következtében megléte 150 éve alatt meglehetősen sokat süllyedt, a falak emiatt jelentősen megrongálódtak. A száraz időjárás okán a süllyedés a 2000-es években intenzívebb lett. Olyannyira, hogy a falak elérték az alattuk lévő kripta boltozatát, és a rájuk nehezedő nyomást már nem bírták elviselni, így minden irányban durván megrepedtek. Ezt követően a kápolna keleti épületrésze elkezdett „lecsúszni” a dombról (azaz elvált a kápolna többi részétől).
Az általam szervezett munka itt egy nagyon alapos statikai és építészeti felmérésből, majd megerősítésből, új födém és új tető kialakításából állt. Amint ez elkészült, és vélelmezni lehetett, hogy a szerb temető kis kápolnája állva marad, hozzáláttunk a belső tér újravakolásához, burkolásához, festéséhez, amit a külső vakolatjavítás és festés követett.

Fontos megjegyezni, hogy e munkám különleges helyet foglal el a többi műemlék-mentési akcióm között. Az épület megmentését célzó kezdeményezésem a teljes helyi szerb közösséget megmozdította. A 60 támogatóból 17-en elhunytak a felújítás évei alatt....
Lehetőségei szerint mindenki igyekezett kivenni a részét a helyreállítás gyötrelmeiből. Volt, aki százezer forintos nagyságrendű támogatásával, míg mások (70-80 évesek is) a fizikai munkából is kivették a részüket.

Az építmény újraszentelésére 2011-ben került sor.

Nem túl sok szót vesztegetve, de meg kell említenem, hogy ez a munka lett végül is az, amely nemes célja és a közösen végzett munka ellenére kiábrándított az egyházi ingatlanokon való munkavégzésből...



A mohácsi állatmenhely kialakítása

2005-ben, a mohácsi állatmenhely kialakítása kapcsán adódott koordinációs feladatom. Az önkormányzat a Városvédő Egyesület rendelkezésére bocsátott egy meglehetősen tönkrement épületrészt, abból a célból, hogy az legyen a leendő menhely irodája és szociális részlege.
A közművek nélküli, magasan felnedvesedett épület helyreállítását az alapoktól kellett kezdeni. Ezen beruházás során is a munkák szervezése és az azokban való aktív közreműködés jutott nekem.



A mohácsi Szőlőhegyi Vodica-kápolna rekonstrukciója

Sorrendben az utolsó (2006-2007), de nagyon kedves munkám a Mohács-szőlőhegyi szent kút helyreállítása.
Az ügy voltaképpen onnan ered, hogy a szőlőhegyünk Csencsevár nevű szurdokában van egy, a XVIII. századból eredeztetett gyógyvízű forrás fölé épített kis kápolna. Az épület ugyan jó állapotban maradt fent, de a környezete teljesen elhanyagolódott, az elmúlt évtizedek során lepusztulttá vált. A mellé állított úti-kereszt szétfagyott, megdőlt és nem utolsó sorban a forrás is elapadt.
Amikor ide kerültem, már csak elbeszélésekből értesülhettem a valaha bővízű forrásról, a ’70-es években kúttá apadt, majd teljesen kiszáradt vízlelőhelyről.

Minden vágyam az volt, hogy egyszer sikerüljön olyan állapotot teremteni, hogy ne a városból hozott csapvízzel kelljen itt „mű” vízszentelést tartani az évenkénti ünnep alkalmával.
Két évig kutattam kútásó után, és amikor végre találtam ilyen mestert, azonnal nekiláttunk a forrás kitisztításához, a kút mélyítéséhez. Türelmünk és fáradozásom meghozta gyümölcsét, mintegy ötméteres ásás után a mélységből bőven feltörő víz megörvendeztetett minket újra élő forrással.
Ezután kitégláztuk a teljes kútüreget, felújítottuk és lefestettük a kápolnát, rendeztük a környezetét és teljesen felújítottuk a két évszázada készült homokkő keresztet.
A projekt során a pályázatírás, koordináció és szervezés, na meg a kútásásban való fizikai közreműködés „jutott” nekem. A munkánk végeredménye egy kultúrált, kedves kis zarándokhely lett.



A mohácsi Varga Imre-féle II. Lajos szobor felállításának szervezése

Szintén rendhagyó ügy, a mohácsi II. Lajos szobor megvalósításának kezdeményezése.

Sokak előtt ismeretes, hogy adott egy pompás, különleges templom (Fogadalmi Emléktemplom) Mohács városának legfrekventáltabb környezetében, mely 1926-os alapkőletétele, közel harmincéves építése után napjainkban (2001.) sincs kész. Árkay Aladár neves budapesti építész halála után a templom tervezését, a munkák szervezését fia, Bertalan vette kézbe, de ő sem élhette meg terveinek maradéktalan megvalósítását. Már-már úgy tűnt, nem is igen van már olyan mohácsi, akit zavarna a templom befejezetlensége (mármint hogy hiányzik mellőle II. Lajos szobra, hiányoznak az árkádok domborművei és nem valósult meg a hatalmas – 60 méteres – kilátó-torony sem.

Nem így lett. Akadt valaki, akadtak valakik (a mohácsi Városvédők) akik az ügyet – mármint a porosodó terveket, őseink komoly hagyatékát – elővették és a megvalósítás útján elindították.

E lépés egyesületünknek egy határozatába telt, nekem pedig fél évtizedig tartó utánajárást, szervezést, ügyintézést, munkát, – és ha kellett az ügyet érő támadások visszaverését – jelentette. Persze nem kell eltitkolnom azt sem, hogy a munkám során sikerült baráti kapcsolatba kerülni az ország szobrász-géniuszával, az akkor 80 éves Varga Imrével, a feladatok szervezése közben sikerült találkozni érdekes emberekkel, különleges helyzetekkel. A művész úrral beszélgetéssel eltöltött órák igen sokat jelentettek, hiszen rávezettek, mennyire „tudatlan” is vagyok, mennyi mindent kell az embernek átélni, megtanulni, véghezvinni ahhoz, hogy képes legyen komplexen vizsgálni a világ dolgait. Mennyi ismeret is kell ahhoz, hogy vegyük a bátorságot ahhoz, hogy valamiről véleményt merjünk alkotni.

A legfontosabb dolog, amit Imre bácsitól megtanultam, hogy nem mindig kell teljes erőnkkel harcolni azokkal, akik támadnak minket, és eltiprásunkon munkálkodnak. Ha bízunk magunkban, és tudatában vagyunk valós képességeinknek, idővel úgyis mi kerekedünk felül. Lehet, hogy nem azt és nem úgy valósítjuk meg, mint először gondoltuk volna, de mégis ép gerinccel élünk, maradandót alkotunk és az is lehet, hogy az „ellenségeink” által kierőszakolt új utak hoznak számunkra újat, szebbet és jobbat.

Ennek a kezdeményezésnek az öt éven keresztül történő menedzselése elismeréseként kaptam 2006. augusztusában a Mohács Város Tisztelete Jeléül kitüntetést.



Szent Flórián emlékhely építése

Az előbbiekkel nem összevethető nagyságrendű, de mégis említésre érdemes, hogy 2005-2006-ban az utcánk végében lévő elhanyagolt kis szegletben Bosnyák Mihály grafikusművész tervei alapján, nagyrészt a saját költségemen építettem egy emlékhelyet utcánk névadójának, Szent Flóriánnak.
Már régóta gyűjtögettem a különleges, szép régi téglákat, de nem tudtam hova építsem be őket. Annál többre tartottam ezt a kis gyűjteményt, hogy egy kerti grillező építményében végezzék, de egy már létező műemlékbe se építhettem be őket. Így új „műemléket” kerestem nekik.
Bosnyák Mihály barátom hamar átérezte a hely szellemét és terveiben egyesítette azt az általam vázolt elképzelésekkel.
Az emlékhely létesítése során végre méltó mód nyílt a kisebb téglagyűjtemény méltó felhasználására. A többnyire Mohácson gyűjtött téglák egy része a XVI. században keletkezett, a törökök által égetettől a XX. század elején gyártottig, összesen 24-féle téglát tartalmazott. Ezek mind beépítésre kerültek úgy, hogy a rajtuk lévő feliratok is lehetőleg olvashatóak maradjanak. Az emlékmű végleges képét Jószai Sándor Hódmezővásárhelyen élő ikonfestő művészbarátunk (www.joszai.hu) által készített Szent Flórián kép beépítésével nyerte el.



Néhány gondolat a kitüntetéseimről:

A kezdetektől örültem, hogy a munkámat az adott település, valamely civil szervezet, vagy éppen egy miniszter elismerésben részesíti. De tekintettel arra, hogy kedves kis hazánkban minden máshogyan működik, mint a „normális” helyeken, a kitüntetéseim a pozitív példa népszerűsítése helyett általában irigységet gerjesztettek. Bizonyos emberek nem tudtak azonosulni a gondolattal, hogy lehet olyan ember, aki ellenszolgáltatás nélkül, elhivatottságból, hobbiból, vagy akár „őrültségből” más műemlékének a felújítása érdekében fejti ki (akár több éven keresztül) tevékenységét.

Valljuk be, hogy tényleg ütős egy-egy, az elismerések során használt kifejezés, hiszen 22 évesen „hazánk épített öröksége megóvásában végzett kimagasló munkámért” kaptam a Podmaniczky, és 29 évesen a „Mohács város fejlődése érdekében hosszú időn át kifejtett érdemes és eredményes tevékenységem elismeréseként” kaptam a Mohács Város Tisztelete Jeléül kitüntetést.

Nem csoda, hogy egyeseket megkarcolnak a kifejezések. Ugyanakkor kitüntetés ide, elismerés oda, a jelen honlap is arról tanúskodik, hogy csillapíthatatlan a pusztulásra ítélt műemlékek iránti vonzalmam és tettrekészségem.

Talán ez az a hely, ahol arról is szót kell ejtenem, hogy „mindez nem jöhetett volna létre” a családom támogatása nélkül. Kezdetben az is elég támogatás volt, hogy nem akadályoztak, és nem próbáltak eltántorítani a terveim megvalósításától. Később – immár házasan, gyermekekkel – egyre inkább igénybe veszem a család infrastruktúráját, eszközeit, pénzét és nem utolsó sorban idejét. Mindezekért hálával tartozom nekik.

Itt szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, akik az egyes feladatok megoldását ötleteikkel, szellemi- és anyagi erejükkel segítették!

Hálás vagyok a barátoknak és ismerősöknek, akik ha kell mellettem állnak. Végül azoknak köszönök mindent, akik minden ismeretség nélkül tiszteltek meg bizalmukkal és támogatásukkal.



Mohács vízimalmának megmentésében komoly érdemei vannak a
Mohácsi Városszépítő- és Városvédő Egyesületnek.

Ennek az immár Kós Károly díjjal kitüntetett patinás és érdemes egyesületnek elnöki tisztét 2000-ben volt szerencsém átvenni Kedves János tanár úrtól. Az eltelt 14 év nemcsak az én életemben, hanem a szervezet életében is meglehetősen mozgalmasan telt. Sok sikeres és néhány eredménytelen akciónk is volt.

Műemlékmentő munkám eredményét nagyban befolyásolta, hogy több programot az Egyesülettel szimbiózisban sikerült véghezvinni. Hiszen mindig akadnak olyan lehetőségek, olyan pályázatok, amelyek csak magánszemélyeknek, vagy csak civil szerveknek szólnak. Nagy segítséget nyújtott az Egyesület tagsága is, hiszen mintegy szűrőként funkcionáltak az egyes munkák során. Tagtársaim ötleteikkel, javaslataikkal, esetenként személyes közreműködésükkel igyekeztek előmozdítani céljaink megvalósítását.

A malom újraélesztésében is jelentős szerepet vállalt az Egyesület. E mellett fontos kiemelni, hogy a mészégetőnek a malom melletti újjáépítését teljes egészében a Városvédők bonyolítják.



A Városvédő Egyesületről bővebben.



Keresés a honlapon