A Csele-völgyi malmok első írásos említése 1331-ből való. Ekkor Csele és Mohács községek népei versengtek egymással malmuk, halastavaik és erdeik használati joga miatt.

A törökdúlás alatt a környék teljesen elnéptelenedett, a falvak elpusztultak, de érdekes, hogy a malmokról maradt fenn adat. Bizonyosan tudjuk, hogy 1591-ben Mohácson négy patakmalom teljesített szolgálatot S mivel századokkal később is ennyi volt, feltételezhetjük, hogy ugyanazon létesítményekről van szó.

A legközelebbi említés 1721-ből való. Ezen irat felsorolja mind a négy cselei vízimalmot, a tulajdonosok megjelölésével. Kiderül, a mi malmunkat és az azt követőeket is kivétel nélkül szerb gazdák birtokolták. Nagy a valószínűsége, hogy a malmokat a XVII. század végén betelepült tehetős szerb kereskedőcsaládok (Popovics, Deszpenity, Demetrovity, Brkity) építették újjá azokat.

A XVIII. század derekán a köznyelv, tulajdonosa, Vaszilije Popvics után Vászó malomnak hívta.



Az 1827. áprilisában kelt irat nagyon értékes információkat rejt, hiszen elárulja a város összes cselei malmának tulajdonosai mellett az üzemek főbb paramétereit is.

E szerint Észak felől haladva a malmok tulajdonosai: Stájevits Ferenc, Gyurok Miát(Orbán Mátyás), Janics Miát és Kersits Pál.




Manapság már a malom puszta elnevezése sem egyszerű, hiszen míg a XIX. században „felsőmalomnak” nevezik, a mai köznyelv „sombereki úti”, vagy "Heréb" malomnak hívja.

Korábban a tulajdonos családok után Popovics, Stájevits, Kresztics, Fleischmann, Freund és Brkics malom volt. Azt már az írott forrásokból tudjuk, hogy a malmot, tulajdonosai Heréb János és neje 1930-ban vásárolták Brkics Páltól. A jelenlegi tulajdonos, Mohácsi Bugarszki Norbert és családja, Heréb János leszármazottjaitól vásárolta meg 2007-nyarán.
(A kép Mórócz Sándor gyűjteményéből való)

A tulajdonosok vizsgálata alapján megállapítható, hogy a közel 300 éves fennállásának nagy részében a város legbefolyásosabb kereskedőcsaládjai birtokolták. Előbb tehetős szerb kereskedők, majd 1844-től zsidó gabonakereskedők. E sort megszakítva lett tulajdonos az 1. világháború után a Heréb család.

A malom fennállása alatt folyamatosan a birtok középső részén helyezkedett el. E birtok a 20. század elején több hektár kiterjedésű volt és magában foglalta a völgy szinte teljes szélességét. Az államosítás során a földterületek kikerültek a család kezeléséből. A malomtól délre és északra lévő földek üzemszerű mezőgazdasági termelésbe vétettek. A ’70-es évek végén a malommal szomszédos területen víztározót létesítettek. A 2007-ben bekövetkezett tulajdonosváltás idejére a birtok egyetlen hektárnyira zsugorodott.

Az ingatlanon a kutatások szerint négy épület állt.



A rekonstrukciós rajzon jól nyomon követketők a malom feltételezett építési fázisai. Először egy hosszú, a molnár lakását és a malmi részt is magába foglaló félig alápincézett épületet emeltek.

Majd ezt bővítették 1930. körül keleti irányba, illetve ekkor látták el megmagasított tetőtérrel és oszlopos tornáccal.

A lakrész összeomlása után ma már csak a malmi rész áll.

Azt, sajnos nem lehet tudni, hogy eredendően mikor építették a malmot, de az bizonyos, hogy Mohács város 1721. évi adókönyveiben már üzemelő malomként van nyilvántartva.



Az épület ma háromszintes, fafödémes, terméskőből, égetett téglából és vert vályogfalból emelt ház. A pinceszint magában foglalja a vizesházat, és attól fallal elválasztott szárazházat. A földszinti rész és a padlástér szolgált a malmi berendezések kusza szövevényének elhelyezésére.
A gépek meghajtása egykoron a malomárok vizével történt. Az árok ma is szállít vizet, hiszen erre a vízellátásra alapozva építették meg a szomszédos halastavakat. A mi malmunk üzemvíz-csatornájába a víz már nincs bekötve, de a meder még ma is létezik. A tápcsatorna az épület előtt 10 méterrel kettéágazik. Ny-i ága vezet be a malomház pincéjébe (azaz a néhai vízikerekekre), a K-i ág munkavégzés nélkül megkerüli a malmot és attól délre újra egyesül a másik ággal. A malomárok tovább fut a völgyben dél felé a következő, Héra, vagy Közép malomig, majd azután mintegy száz méterrel megszűnik. (A’80-as években beszántották.) Fotó: Mórócz Sándor


A molnárház a malomépülettel egybeépítve, attól nyugatra állt. Az épületek találkozásánál közös faluk volt. A fentiekben említettek szerint 1721. előtt épült. Míg a malmot alapterületében és magasságában is bővítették, a molnár lakóháza az eredeti maradt. Csupán a D-i oldalon toldották meg egy tekintélyes tornáccal.
A lakóház négy, közel azonos alapterületű helyiségből (konyha, két szoba, kamra) állt.

A meglehetősen nagy (100-140 négyzetméteres) istálló az 1865-ös térkép szerint a molnárháztól DNY-ra, mintegy 10 méterre, közvetlenül a telekhatáron állt, az út mellett. Ezt később lebontották, és hasonló tájolásban, ugyancsak az út mellett, kissé délebbre újat építettek. Az egyszerű 9,5 hosszú, 5 méter széles épületet, É-D-i tájolású nyeregtető fedte, melyen kettős hódfarkú cserépfedés volt. Az istálló Ny-i fala az utat hordozó rézsűnek lett nekiépítve. Falazata a támfalként funkcionáló terhelt részeken terméskőből, másutt vályogtéglákból lett kiképezve. Alapja mindenütt égetett téglából volt. A belső padlót élére rakott égetett téglával burkolták.

Az udvar DK-i szegletében a forrás mellett az árokparttal párhuzamosan húzódott a disznó és baromfiól. Falazatuk vegyesen kis- és nagyméretű téglából állt.

Az elsőként említett gazdasági épület (istálló) része lehetett a pince is. Ez a létesítmény a főút mellett húzódó rézsűben volt, oly módon, hogy az benyúlt az úttest alá. S volt egy pince a malom lenti udvarában is.



Vissza a főoldalra.



Keresés a honlapon